Közvetlenül Kairó határában, a sivatagban emelkedik a három világhí­rû gisai piramis: a legfiatalabb és legkisebb is egyben, Menkauré király piramisa, a közepes méretû, Khephrén fáraó piramisa, végül pedig a legnagyobb és legidõsebb, melyet Kheopsz, vagy Hufu királynak tulajdonítanak. Menkauré és Khephrén fáraó piramisai ? éppúgy, ahogyan ­Egyiptom másutt található hasonló építményei ? temetkezési helyek voltak; ez sohasem volt kétséges. E két piramis semmi olyat nem nyújt, amitõl az igazságot keresõ emberi szellem újra és újra lázba jöhetne.

Hatsepszutról Hawass és kollégái kiderítették, hogy minden bizonnyal cukorbajos lehetett és közel ötven évesen, májrákban halhatott meg. A 18. dinasztia uralkodónõjének persze nem volt egyszerû az élete: I. Thotmesz fáraó lányaként féltestvéréhez, a késõbbi II. Thotmesz fáraóhoz ment férjül, akinek halálát követõen már nem kívánta átadni az uralkodói széket mostohafiának.

Régensként uralkodott Egyiptom felett, és a róla készült ábrázolások sokat mondanak Hatsepszut ambícióiról.

Némi bizonytalanság persze felmerült a vizsgálatok során: Hatsepszut múmiája mellett ugyanis találtak egy vékony testû, gyenge csontozatú múmiát is, akirõl Hawass elõször azt feltételezte: õ lesz Egyiptom nemet-váltó uralkodónõje. Csakhogy egy most megtalált kis doboz, amely Hatsepszut nevét viselte és amelyben az egykori uralkodónõ belsõ szerveit tartósították, más következtetés levonására kényszerítette a régészeket. A dobozban ugyanis a belsõ szervek mellett találtak egy õrlõfogdarabot is, márpedig a testesebb múmia állkapcsából pontosan ez a fogdarab hiányzott.

Ezt a múmiát egyébként már 1903-ban megtalálta Howard Carter (aki Tutanhamon sírjára is rábukkant) egy nem túl gazdagon díszített, sötét és eléggé lepusztult sírkamrában a Királyok Völgyében. A múmiát akkor rögtön átszállították a kairói Egyiptomi Múzeumba, ahol évtizedeken keresztül senki nem foglalkozott vele, mivel nem túl jelentõs leletnek vélték, hiszen nem egy gazdagon díszített sírkamrában találtak rá, ráadásul nem is a szarkofágban, hanem a szarkofág mellett.

Egy törött fog és egy DNS-vizsgálat segített beazonosítani Hatsepszut egyiptomi uralkodónõ múmiáját. Tutanhamon sírjának 1922-es feltárása óta ez a legjelentõsebb múmiabeazonosítás. Hatsepszut, akit szívesen ábrázolták férfiként, építtette az egyik legszebb egyiptomi épületét, a Dejr el-Bahar-i templomot.

A beazonosítási munkálatok bõ egy évvel ezelõtt kezdõdtek, amikor is a Discovery Channel több mint 5 millió dollárt adományozott az Egyiptomi Régészeti Hivatalnak azért, hogy abból egy DNS vizsgálatokra alkalmas laboratóriumot alakítsanak ki.

A Proceedings of the National Academy of Sciences címû folyóirat ugyanakkor arról számol be, hogy a kõkorszak embere még egyáltalán nem tudta megemészteni a tejet, így a táplálkozásából ez az elem mindenképpen hiányozhatott.

A mainz-i egyetem kutatója, Joachim Burger vizsgálatai elsõsorban genetikai jellegûek voltak: a neolitikum korából származó csontvázak genetikai állományának vizsgálatából az derül ki, hogy a kõkorszak embere felnõtt korában nem rendelkezett a tejcukor lebontásához szükséges laktáz enzimmel.

A gyomorrontást és az emésztési zavarokat a köménymag és egy nagy adag libazsír keverékébõl fõzött és leszûrt ?gyógyszerrel? orvosolták. A zellert ezzel szemben elsõsorban a különféle ízületi gyulladások, az akácot pedig köhögés illetve szempanaszok enyhítésre alkalmazták.

A régi papiruszokból az is kiderül, hogy a stresszre is kifejlesztettek gyógymódokat: olyan ?szanatóriumokba? utalták a stresszes betegeket, amelyekben ?álomterápiának? és gyógyvizek hatásainak vetették alá õket.

Az egyiptomiak orvostudománya két pilléren nyugodott: egyrészt az istenekhez intézett fohászokon, és az igen gyakran ajánlott hashajtókon - legalábbis ez derül ki a manchester-i egyetem kutatásainak eredményébõl. Mindeközben egy másik tanulmány arról számol be, hogy a kõkorszaki ember még egyáltalán nem ivott tejet, mivel a laktáz hiánya miatt nem volt képes megemészteni azt.

Habár a kutatás jelenlegi fázisában egyelõre még csak elõzetes következtetések levonása lehetséges, az viszont már elmondható, hogy az egyiptomi orvoslásban két módszernek egészen kiemelkedõ jelentõséget tulajdonítottak: egyrészt az istenekhez intézett imák, másrészt a különféle természetes hashajtók alkalmazása igen gyakori volt a fáraók orvosainak körében.

Zahi Havasz, az Egyiptomi Régészeti Hatóság vezetõjének közlése szerint a Kairótól 20 kilométerre délre lévõ Szakkara nekropoliszban még 2000-ban találták meg a sír felsõ részét, amikor egy közeli lelet helyszínét tisztogatták.

A szarkofágra és benne a doktor múmiájára kedden bukkantak rá. A fából készült szarkofág teteje míves díszítésével együtt kiváló állapotban maradt fenn, akárcsak a gyolcs, amelybe a múmiát kötötték. Eredeti állapotában találták a múmiát és a temetési rajzokat is.