A legkésőbbi egyiptomi hieroglifákat i.sz. 394-ben vésték be a philae-i templom falába. Ekkoriban már csak viszonylag kevés szobrász lehetett, aki olvasni tudta, és még kevesebb, aki meg is értette a jeleket, amelyek falba vésésére utasítást kapott. Nagy Sándor i.e. 323-ban bekövetkezett halála és az i.e. 30-ban történt római hódítás közötti időszakban Egyiptomot egy macedón család, a Ptolemaioszok uralták, és ez idő alatt a görög volt a hivatalos nyelv. A rendeleteket két nyelven hozták, és az egyiptomi démotikus írás, amelyet az írnokok a "dokumentumok írásmódjá"-nak neveztek, kiszorította a sokkal régebbi hieratikus írást, és ettől kezdve a feliratok kőbe vésésére is ezt használták. Az emlékművek feliratainál továbbra is az "Isten szavá"-nak nevezett hieroglif írást alkalmazták, különösen az isteneik jóindulatát megnyerni próbáló Ptolemaioszok által emelt pazar templomok esetében. Mindazonáltal a jeleket gyakran dekoratív jellegük miatt, nem pedig az egyiptomi írnoki hagyományokhoz fűződő kapcsolatuk alapján választották ki. Egyes jelek jelentése és hangzása megváltozott, és az eredeti szövegek gyakran hibásan kerültek átírásra a festett vagy faragott felületekre.

Miután a latin lett a nyugati világ diplomáciai nyelve, és Egyiptomot végleg elnyelte a Római Birodalom, jelentős görög és római bevándorló közösségek alakultak ki az országban, különösen az északi, dúsan termő mezőgazdasági területeken. Az egyszerű egyiptomiak, akiket a görög "aigüptos" (jelentése: egyiptomi) elnevezés után koptoknak kezdtek nevezni, természetesen továbbra is beszélték őseik nyelvét, de mert nagyrészt írástudatlanok voltak, az írott nyelv gyorsan feledésbe merült. A betelepülők, akik képtelenek voltak megbirkózni az egyiptomi írások bonyolultságával, bevezették a manapság koptnak nevezett nyelv írott változatát. Ez az ókori egyiptomi nyelv legkésőbbi, legdekadensebb formája, amelyet hét új betű hozzáadásával átírtak a görög ábécére. Ezek a betűk szintén a hieroglifákból származtak, és azoknak a hangoknak a kifejezésére kellettek, amelyek a görögben nem szerepelnek.

A kopt nyelv túlélte Egyiptom i.sz. 639-42 között bekövetkezett arab leigázását, főleg azért, mert az egyiptomi keresztény egyháznak időközben ez lett a hivatalos liturgiai nyelve. 1643-ban Athanasius Kircher atya volt az első európai tudós, aki a koptot az ókori egyiptomi nyelv utolsó maradványaként azonosította. Elméletét nem mindenki fogadta el, és kísérletei a hieroglifikus szövegek lefordítására szinte teljesen feltételezéseken alapultak, sőt majdhogynem abszurdak voltak. Mindezek ellenére Kircher felismerte a kopt nyelv fontosságát a hieroglifák megfejtésében. Összeállított egy kopt szótárt és nyelvkönyvet, amelyek fontos eszközökké lettek az egyiptológiát tanulmányozók körében. Az egyik ilyen személy Jean-Francois Champollion volt, akinek végül sikerült megfejtenie a hieroglifikus írást. Kutatásai eredményeit 1823-ban, a Précis du Systéme hieyogliphique-ben tette közzé.

Így történt, hogy a hieroglifikus írás több mint 1500 évig olvashatatlan volt. Szépsége, valamint a nagy templomokhoz hasonló vallási építmények esetében való alkalmazása miatt, amelyek évszázadokon keresztül mágnesként vonzották az európai turistákat, egyáltalán nem meglepő, hogy az emberek azt hitték, csodálatos és változatos jelek mögött számtalan ezoterikus titok rejlik. Egyiptomra a rejtély és mágia forrásaként tekintettek, olyannyira, hogy az angolok által a középkorban mélységes gyanakvással szemlélt európai romákat is egyiptomiaknak nevezték. A minden egyiptomi dolog rejtélyessel való asszociálása az alkímiában is jelentkezett, egész pontosan a Bölcsek Köve utáni áltudományos kutatásban, amely az egyszerű fémek arannyá változtatásának képességével ruházza fel birtoklóját. Ez az elnevezés az arab "Kem"-ből származó kifejezésből ered, mivel Kem Egyiptom egyik régi neve volt. Így aztán az alkímia törvényes leszármazottja, bár eredetét nem, nevét mindenképpen az ókori Egyiptomnak köszönheti.

A hieroglifikus írás megfejtésének kulcsát számtalan okból kutatták. Egyes filozófusok ókori bölcsességet és rég elfeledett igazságokat reméltek felfedezni általa. A valláskutatók bibliai történetek megerősítését és olyan személyek, mint Ábrahám, József és Mózes létezésének bizonyítékait remélték tőle. Sokan meg voltak győződve, hogy a hieroglifák megfejtése révén mesés gazdagsághoz juthatnak, például megtudják a fáraók kincsének rejtekhelyét. Csupán az igazi tudósok ismerték fel a hieroglifák valódi jelentőségét, így egyedül ők nem csalódtak. Lehet ugyanis, hogy a hieroglifák nagyon dekoratívak, de ezek is csupán a szavak leírásának módjai. E szavak lehetnek filozófiai, történelmi vagy vallási jellegűek, de a legtöbbször egyértelműek, világiak, és sokszor ismétlődnek.

A világ nagy múzeumaiban számos csodálatos egyiptomi műtárgy látható, beleértve szobrokat, domborműveket és festményeket, amelyeket hieroglifák borítanak. Mihelyst sikerült a jeleket megfejteni, rájöttek, hogy a leggyakrabban előforduló szavak és kifejezések nem mások, mint istenek és királyok nevei és címei, valamint egyszerű formulák és imádságok. Még a legnagyobb építmények feliratain - amilyen a karnaki templom és a Királyok Völgyének sírjai - is az unalomig ismétlődnek a királyok és istenek címei és díszítő jelzői. A neveket, címeket és számokat magukban foglaló kifejezések - például dátumok - a legkönnyebben felismerhető hieroglifák. Nagyon sok feliratot ezek alkotnak, és a lelkes amatőrök gyakorolhatják rajtuk az olvasást. Ha némi háttér-információval rendelkezünk a jelek kulturális és társadalmi jelentőségéről, az egyszerű olvasási gyakorlat egy az őket megalkotó társadalmat elismerő leckévé válhat.

Az írás megfejtése:

Az egyiptomi nyelv pontozás nélküli nyelv volt, ahogyan a nyomtatott arab és héber is, ami azt jelenti, hogy nem szerepelnek benne magánhangzók. Az ábrán azokat a hieroglifikus jeleket láthatjuk, amelyeket jelenleg az alap ábécé betűinek tartunk.