1918. január 15-én született Alexandria közelében - hivatalos életrajzai később azt állították, hogy egy Nílus-völgyi kis faluban, ezzel is hangsúlyozva kötődését a fellahokhoz, a szegényparasztokhoz. Egyiptom 1922 után formálisan független állam lett, de a gyakorlatban továbbra is erős angol befolyás alatt maradt. Nasszer Kairóban, brit felügyelet alatt álló nagybátyjánál nevelkedett, így nem csoda, ha nem táplált baráti érzéseket a gyarmatosítók iránt.

A katonai akadémia elvégzése után Szudánban szolgált, itt kezdte szervezni a Szabad Tisztek mozgalmát, amely a britek kiűzését és a korrupt királyi család eltávolítását tűzte ki célul. 1952. július 23-án 90 fiatal tiszt - köztük Nasszer - vértelen puccsal lemondásra kényszerítette I. Farúk királyt, majd nem sokkal később annak csecsemő fiát is letették a trónról. Az országot köztársasággá nyilvánították, az államfő Mohamed Nagíb tábornok lett. Nasszer 1954-ben bonyolult intrikák sorozatával megbuktatta Nagíbot, majd 1956-ban - miután bevezették az egypártrendszert, s az új alkotmány iszlám szocialista arab állammá nyilvánította Egyiptomot - elfoglalta az államfői tisztséget.

Ambíciója az volt, hogy az 55 millió arab, aztán a 224 millió afrikai, végül a 420 millió muzulmán vezetője legyen. 1958-ban össze is kovácsolta Egyiptomból és Szíriából az Egyesült Arab Köztársaságot, ám Szíria 1961-ben kitáncolt a szövetségből, így az egyiptomi elnök kénytelen volt leszámolni pánarab álmaival.

A 67-es hatnapos arab-izraeli háborúban Egyiptom totális vereséget szenvedett, s a csúfos kudarc után Nasszer lemondott. A "spontán" tömegtüntetések hatására azonban villámgyorsan visszavette, sőt még jobban összpontosította a hatalmat. Egészsége egyre romlott, 1970-ben szó szerint utolsó erejét emésztette fel Huszein jordán király és a palesztinok viszályának elsimítása.

1970. szeptember 28-án halt meg, temetése még a Guinness Rekordok Könyvébe is bekerült, mivel négymillió ember vett részt rajta.